2009. október 12., hétfő

A mozgókép és a mozi

A fotografikus kép megjelenése a 19. században vált lehetővé: olyan fényérzékeny anyag felfedezésével, ami lehetővé tette a látvány tartós rögzítését és olyan technikai eszközzel, aminek segítségével ez megvalósulhatott. A fotográfiával új korszak kezdődött a képzőművészetben, a látás történetében.

Az első fotográfiát Nicéphore Niépce készítette 1826 körül, azonban eljárásmódja nagyon lassú volt és a sokszorosítás problémáját sem oldotta meg. Az első széles körben elterjedt eljárás Louis-Jacques-Mandé Daguerre nevéhez fűződik, az 1840-es években kisérletezte ki, ez a dagerrotípia.

A fotográfia széles körben elterjedt: tudósítások illusztrációjaként, vagy akár családi fényképalbumok formájában. A fényképezés és később a film, a rádió, a televízió, vagy akár az internet drámai kommunikációs forradalmat idéztek elő. Azonban fontos megjegyezni, hogy a kép (fénykép, mozgókép) nemcsak reprodukál, ábrázol is.

A mozgókép

Minden mozgó kép illúzióját keltő alkotás (taumatróp, fenakisztoszkóp) a látás működésének sajátosságát aknázza ki, hogy megfelelő sebességgel vetítve szemünk elé a mozgássor képeit, a látásérzékelés tehetetlensége miatt nem észleljük külön-külön a képeket, hanem egybefüggő mozgásként látjuk.
Taumatróp

Fenakisztoszkóp

A filmfelvevő őse: camera obscura. Működési elvét Leonardo da Vinci írta le először részletesen. Az emberi szem felépítését modellálja. Zárt doboz, amibe lyukat fúrnak, az itt behatoló fény a külvilág képét fordítva és kicsinyítve vetíti a lencse elé tett papírra.
Camera obscura

Ezt az elvet fejlesztette tovább Thomas Edison és a Lumiére fivérek a 19. században. Edison még nem gondolt a közös filmnézés élményére, de August és Louis Lumiére már több embernek vetített. Az első nyilvános vetítés 1895. december 28-án volt a Grand Café pincéjében, ez a nap a mozi születésnapja.
Az első filmvetítések plakátja

A Lumiére fivérek első filmje A munkaidő vége, még egyszerű dokumentálálás, azonban A vonat érkezése című már megelőlegezi a későbbi mozit: a filmen a mozdony a kép hátteréből érkezik és szembe rohan a nézőkkel, amitől az első nézők megrémültek, mert azt hitték elgázolja őket. Azonosították a képet a valósággal.
A munkaidő vége (1895)


A vonat érkezése (1895)
A film egyrészt megörökíti a valóságot, a látvány technikai reprodukciója, ugyanakkor ábrázolás is. Ha más állna a kamera mögött, ugyanaz az esemény másképen hatna ránk. A képeken keresztül a felvételt készítő ember is megnyilvánul.

A mozgókép kifejezőeszközei

A mozgó "képfolyam" tagolt, töredékes, a keretbe szorított látvány nagy figyelmet igényel a nézőtől, hogy értelmezni tudja, amit lát, például felismerje a cselekmény irányát egy filmben. A film hang- és látványelemeinek hangsúlyozására számtalan eszközt használhat az alkotó: közelkép, megvilágítás, később színkezelés, ismétlés, hossz és tempó...

A közelkép (premier plán) segít azonosulni a szereplővel, fokozza az esemény drámai erejét. Az így mutatott arc az egész vásznat betölthei akár.

Megvilágítás (színkezelés): lényeges részeket emel ki, hangsúlyozza a szereplő gesztusait. A kép kifejezőereje elsősorban erre, a fény-árnyék hatásokra épül. A színes tchnika az 1950-es évektől terjedt el a mozivásznon, hogy visszahódítsa a közönséget a televíziótól. A mozifilm inkább, a televízió kevésbé él ezzel az eszközzel.

Ismétlés: a legrégebben alkalmazott eszköz, a mozgókép kihagyásos jellege miatt szükséges. A cselekmény kereteit - hol, mikor, mi történik - egy-egy motívum ismételt felbukkanása jelzi.
A televízió világában még fontosabb: pl. híradó.

Hossz és tempó: a beállítások hossza, tempója, a snittek változásának üteme az alkotó által fontosnak tartott részleteket emeli ki. A televízió szélsőségei: reklám - leggyorsabb váltások; szappanopera - minden jelenet egyforma hosszú.
Elemzendő filmrészlet Chaplin egyik filmjéből:

A modern tömegkommunikáció kialakulásának előzményei

Az információ áramlásának folyamata a kommunikáció története során a társadalmi viszonyok átalakulásával egyre bonyolultabbá vált, újabb kommunikációs források jelentek meg a régiek mellett.
Az írásbeliség előtti kultúrákban az információcsere többnyire szóbeli volt, a közösség tapasztalatait szájhagyomány útján tanulta meg az ifjabb nemzedék. A közvetett kommunikáció formái például, mint a testfesés, öltözködés, kultikus tárgyak, szertartások is, mind-mind jelen voltak.

Az írásbeliséggel az emberiség egyik alapvető médiuma jelent meg, az írás. Lehetővé tette a korábbinál nagyobb közösségek életének egységes szervezését. Hatalom megőrző szerepe volt. A polgári társadalmak kialakulásáig Európában az emberek nagyrésze számára nem volt fontos szerepe az írásnak. A főbb információkat az állam és az egyház birtokolta, ők is irányították ennek áramlását.

A modern tömegkommunikáció kialakulásának közvetlen előzménye a könyvnyomtatás megjelenése volt. Jelentősége abban áll, hogy lehetővé tette az írás tömeges sokszorosítását, így azt is, hogy kialakuljon egy új nyilvánosság, egy írni-olvasni tudó célközönség és a kommunikációban lényegében az egész társadalom részt vehessen. Megteremtette annak lehetőségét is, hogy a nagyközönség a 19. századtól akár nagyipari módon is elérhető legyen.

A könyvnyomtatás felfedezője Johannes Gutenberg (1400-1468).

A könyvnyomtatás nyomán kialakuló polgári nyilvánosság fő jellemzője, hogy a társadalom többsége számára hozzáférhetővé váltak az információk. Az újságok mellett a 17. század utolsó harmadában megjelentek a folyóiratok, amelyekben már hírek, kritikák is megjelentek.

Nyomdai sajtó a 17. századbanA 18. században a közvélemény főleg nyilvános vitákban nyilvánult meg, mivel a sajtó főleg az államhatalom kezében volt. A közoktatás bevezetésével egyre többen tanultak meg olvasni, így a kritka megfogalamzása (őket érintő törvények, döntések befolyásolása) is egyre több személy számára vált általánossá.

Egyes társadalmi csoportok azonban mindig kirekesztődnek a nyilvánosságból. Okai: szegénység, műveltség hiánya, az újabb tömegközlési eszközök megfizethetetlensége.